20.FEJEZET

You and I

Azt hiszem életem legnehezebb lépése volt, amikor két héttel ezelőtt beszálltam a buszba. Hallottam magam mögött a hangját, tudtam, hogy amint elhagyom az utcát ő összetörik majd, de nem volt választásom. Felajánlottam neki, hogy jöjjön velem, mindent megtettem, hogy rávegyem, de ő még mindig makacson kiállt amellett, hogy ő azért jött vissza, hogy a szüleivel legyen. Persze tudom, hogy fontosak neki és mellettük akar lenni, de biztos vagyok benne, hogy nem haragudtak volna rá, ha mégis úgy dönt, hogy velem tart. Én nagyon örültem volna neki. 

Minden nap beszélünk, ami kicsit megnyugtat, mert legalább tudom, hogy nem tett semmi butaságot, viszont a hangjából tisztán ki lehet venni, hogy mennyire szomorú. Megígértem neki, hogy többet nem hagyom el, most mégis úgy érzem, mint évekkel ezelőtt, amikor felszálltam arra a rohadt buszra, magam mögött hagyva őt, pedig ez most korán sincs így. Eljöttem, de vissza fogok menni hozzá és ha végül kiderül, hogy ezzel szakadékot ástam közénk, akkor mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb beforrjon, mert szeretem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valakihez ennyire kötődni fogok, mint hozzá, de megtörtént, és egyik részem baromira örül, a másik pedig kurvára dühös, mert otthagytam a fellépések miatt. Hiányzik a nevetése, az illata, az érintése. De a legjobban az, hogy mellettem legyen, hogy magamhoz ölelve őt, ébredjek fel. Barmit megadnék azért, hogy most itt legyen. 

- Andy ne csináld már - mordul rám Nick. - Hiányzik, de attól, hogy ott ülsz, mint egy baromarc, aki majd belehal a fájdalmába, nem lesz jobb. Hívd fel, majd told ki a segged ebből a szobából és gyere próbálni, így nem fog menni, ha csak ülsz és bámulsz magad elé, ez semmit sem old meg, és te is tudod.

- Mi lenne, ha nem idegesítenéd ennél is jobban! - mordul rá a menedzserem. - Semmi kedvem a veszekedéseteket hallgatni! Már tisztában lehetnél vele, hogy fontos neki és ha felhozod, akkor csak jobban felhúzod vele és akkor kitör egy újabb világháború, amit nekem rohadtul nincs kedvem elhárítani.

- Jól van - emeli fel a kezet. - Én csak segíteni akartam, nem kell így nekem esni - forgatja meg a szemeit, majd lép ki morogva a szobából. 

- Andy! - lép hozzám közelebb. - Nézd, tényleg megértelek, hiszen én is átmentem rajta, sőt most is otthon kellett hagynom őt egyedül, a gyerekkel, de ki fogod bírni. Nem a világ vége, főképpen, hogy meglátogathatod, mert hamarosan lesz két nap szüneted, tudom, hogy nem sok, tisztában vagyok vele, de a semminél több. Ő sem akarná, hogy itt ülj, mint egy zombi, ha már erőt vettél magadon és eljöttél, hanem játssz, ha nem is magadért vagy a rajongóidért, akkor legalább tedd meg érte. Játssz és élvezd miatta, mert ő is ezt szeretné.

Igaza van, ezzel a viselkedéssel mindenkit cserben hagyok. Imádok énekelni, imádom a rajongóimat, sosem szeretnék nekik csalódást okozni, ahogy Stephnek sem. Az életem rész a turnézás, de biztos vagyok benne, hogy meg tudom oldani, hogy ne legyen olyan fájdalmas, amikor el kell búcsúznom tőle. Valamit ki kell találjak következő alkalomra és akkor mindketten jobban fogjuk bírni ezt az egészet. 

- Felhívom és utána megyek, rendben? - pillantok fel rá.

- Ezt már szeretem - ereszt felém egy vigyort, majd hagy magamra.

Gondolkozás nélkül nyúlok a laptopomért, ami az asztalon hever, majd indítom be. Amíg töltődik, a gondolataim egyből a szeretett lány irányába terelődnek, ismét. Vajon mennyire fogom összetörtnek látni, ha megjelenik a képernyőmön? Mennyire sikerül majd megjátszania magát, előttem? Egyáltalán észrevette már, hogy sosem válik be, főképpen nem nálam, hiszen ismerem már, tudom, hogy mikor hazudik, és amikor azt mondja jól van, akkor tisztán látom, hogy egyáltalán nincs így. Remegnek az ajkai, és a szemét is leveszi a képernyőről, ami mind a hazugság jele. Tudom, hogy nem szeretne megbántani és bűntudatot kelteni bennem azzal, hogy közli velem, hiányzom neki, de én meg nem akarom, hogy hazudjon, legyen őszinte velem, még akkor is, ha fáj.

Már éppen írni akarok neki, amikor a képe mellett lévő pötty zöldé válik. Nevetve kattintok rá a hívás gombra majd várom, hogy fogadja azt. Amint megjelenik a képe, egyből mosoly kúszik az arcomra. Haja kócosan öleli körbe arcát, amin látszik, hogy meggyötört. Nem visel sminket, és szinte meg mernék rá esküdni, hogy most kelt fel.

- Szia! - mosolyodik el halványan. - Bocsi, hogy kicsit később léptem fel, de azt hiszem elaludtam és a többiek nem szóltak, mivel az elmúlt... - kezd bele, de mielőtt még a lényegre térne megrázza a fejét. - Nem fontos.

- Bogyó - döntöm oldalra a fejem. - Engem minden érdekel, ami veled kapcsolatos, szóval ne mondd azt egyetlen egy apróságra sem, hogy nem fontos, mert én mindent tudni akarok, főképpen most, hogy nem lehetek melletted. Nem tudsz aludni? - térek egyből a lényegre.

Szemeit lesüti, miközben biztosra veszem, hogy az ölében pihenő kezeit bámulja. Én magam is észrevettem rajta, hogy kicsit mintha karikásak lennének a szemei, viszont nem hoztam szóba, mivel azt akarom, hogy ő mondja el, ne pedig nekem kelljen kiszednem belőle, ha valami nincs rendben vele. 

- Minden rendben van, Andy - suttogja, miközben lassan rám emeli a tekintetét. - Csak... - felvont szemöldökkel várom a folytatást, meddig akarja még elhitetni velem ezt a hazugságot. - Most mégis mit vársz tőlem - sóhajt fel. - Azt akarod, hogy elmondjam baromira hiányzol és keveset alszom? Hogy számolom a napokat, mikor jöhetsz haza egy rövid időre, vagy talán azt, hogy nem egyszer gondoltam már bele, mi van ha vissza se jössz hozzám? Ezt akarod hallani? - telnek meg könnyekkel a szemeim.

- Őszintén nem, nem ezt akarom hallani, sokkal jobban örülnék, ha azt mondanád, hogy tényleg minden rendben veled, de mivel látom rajtad, hogy ahányszor csak kimondod hazudsz, sokkal nagyobb örömmel tölt el, hogy végre az igazat mondtad, nem pedig amit hallani szeretnék. És azt a baromságot honnan a francból szedted, hogy nem megyek vissza hozzád? - szalad ráncba a homlokom. - Steph, minden nap te jársz a fejembe, amikor felkelek és lefekszem, sőt még a koncertek közben is. Még akkor is rád gondolok, amikor nem lenne szabad, szóval ezt a hatalmas baromságot nagyon gyorsan felejtsd el, mert igenis visszamegyek hozzád.

- Sajnálom - motyogja. - Én... én tudom, hogy vissza fogsz jönni, de nem tehetek róla, hogy amikor egyedül vagyok és hiányzol felmerül bennem ez a lehetőség is. Amikor utoljára mentél el, akkor tudtam, hogy nem fogunk találkozni és beszélni sem, de most, hogy tudom itt vagy nekem csak éppen több száz kilométerre tőlem, fáj a tudat, hogy én nem lehetek veled.

- Kérlek ne sírj - kérlelem a szemeibe nézve. - Te is hiányzol nekem, sokkal jobban, mint azt el tudod képzelni... Tudom, hogy erről hallani sem akarsz, de még mindig utánam jöhetsz. Hidd el anyukádék megértenék, biztos vagyok benne, hiszen ők sem szeretnének téged összetörve látni és különben is így nem tudsz nekik segíteni, vagy velük lenni, mert csak azt éred el, hogy aggódjanak érted. Gyere ide hozzám - suttogom.

- Meglátom - vesz egy mély lélegzetet. - Tudom, hogy te ezt szeretnéd és azt is, hogy nekem is jobb lenne, de ezt még meg kell velük is beszélnem, és magammal is. De azt tudnod kell, hogy szeretlek és minden koncerted nézem, mivel valaki elintézte, hogy minden fellépésed előtt kapjak egy linket, amin online nézhetem, ahogy a színpadon vagy - mosolyodik el.

- Nem tudom ki tehetett ilyet - nézek rá ártatlanul. - De azt hiszem meg kell neki köszönnöm - gondolkodom el. 

Nem igazán maradt sok időm az esti koncertig, így hamar meg kellett szakítani a beszélgetésünket, viszont megígértem neki, hogy lefekvés előtt még beszélünk. 

A próba fárasztó volt, főképpen mivel az éjszaka folyamán nem igazán aludtam valami sokat, de egy kis kávéval mindent ki lehet bírni. Az esti koncertig pedig össze tudom magam majd annyira szedni, hogy senki se vegye észre mennyire szétszort vagyok. Miattunk, és Stephért képes leszek rá.

Cseppet sem hazudtam, amikor Andy fejéhez vágtam azokat a dolgokat, amiket eddig titkolni próbáltam előle. Minden este bűntudattal feküdtem le, hiszen megpróbáltam vele elhitetni, hogy rendben vagyok, mikor szinte biztos vagyok benne, hogy ő sosem hitte ezt el, csak nem akarta a tudtomra adni, mivel sokkal inkább arra várt, hogy én mondjam el neki. 

Sokkal jobban hiányzik, mint azt ki tudnám fejteni bárkinek is. Úgy érzem, mintha már évek óta nem láttam volna, nem öleltem volna magamhoz, pedig csak két hét telt el. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy a szerelem ennyire fájdalmas sosem hittem volna el, de most, hogy már én is ebben a helyzetben élek, teljesen meg tudom érteni azokat az embereket, akik a párjuk hiányától szenvednek. 

A nappaliban ülve előttem a laptopommal, amin hamarosan indul Andy koncertje, anyára és Brandonra pillantok, akik a konyhában beszélgetnek, ahogy elnézem valami igazán fontos dologról, mivel folyamatosan felém pillantanak. Nem egyszer csíptem már el őket így. Amióta elment, folyamatosan ezt teszik, főképpen, azóta amióta Brandon bejött a szobámba, mert felébredt a sírásomra. Hát igen az első pár nap sokkal nehezebb volt, mint a mostaniak. 

Ijedten kapom a tekintetem a gép felé, amikor sikítás tölti meg a szobát. A színpadon pillanatokon belül megjelenik Andy az egyik slágerét énekelve. Mosolyogva hallgatom mély hangját, miközben ide oda ugrál a színpadon. Amikor harmadik este megkaptam az emailt, nem igazán értettem, hogy miről van szó, de amint a végére értem, már vigyorogva kattintottam rá a linkre, hiszen már javában folyt a koncert. Ezért nagyon hálás vagyok neki, meg a néhai kamerába pillantásokért is, olyankor úgy érzem, mintha engem nézne, pedig ez butaság.

Nagyon sokat gondolkodtam az ajánlatán, hogy utána menjek. Ha szívemre hallgatnék, már másnap megtettem volna, de az agyam visszatart, hiszen megígértem nekik, hogy mellettük leszek, így nem léphetek le négy hónapra. Önzőség lenne tőlem, de ha belegondolok, akkor lehet, hogy néha az én boldogságom mások elébe kellene helyezzem. Andynek igaza lehet és tényleg megértenék, sőt még örülnének is neki... ez ha így is lenne max azért, mivel tényleg aggódnak értem, hogy mire a barátom hazajön én már egy idegroncs leszek, akit nem lesz könnyű összeszedni. 

- Kicsim - lép be anya a nappaliba nyomában Brandonnal. - Beszélhetnénk?

- Persze - fordulok feléjük. - Valami gond van, mert ahogy észrevettem valami igazán fontos dologról beszélgettetek az előbb, talán nemén voltam a téma? - vonom fel a szemöldököm.

- Steph - vágódik le mellém az öcsém. - Amióta Andy elment, te olyan vagy, mint egy zombi - sóhajt fel.

- Köszi, pont ezt akartam hallani, te baromarc! - mordulok rá. - De nyugodtan folytasd, mert gondolom itt nincs vége, már kész tervvel jöttetek elém.

- Igen - veszi át anya a beszédet. - Mi is beszélünk Andyvel. És tudunk arról, hogy felajánlotta neked, hogy menj utána, de te nemet mondtál neki, mert velünk akarsz lenni. Kicsim, én ennek örülök, hiszen hiányzik a kislányom, de most csak magadnak okozol ezzel fájdalmat. Mi négy hónap múlva is itt leszünk és várni fogunk rád, nem fogunk érte haragudni, de itt maradsz, akkor össze fogsz törni és azt egyikünk sem szeretné. Amikor elmegyek a szobád előtt és hallom, hogy sírsz majd megszakad a szívem, nem akarom, hogy így szenvedj, szóval lefoglaltuk neked a jegyet, ami holnap Andy után visz, ő nem tud róla. 

- Szóval nyomás pakolni, mert hamarosan indul a géped! - csapja össze a kezeit Brandon. - Ja és szívesen!

- Köszönöm - ennyit tudok kinyögni, majd mosolyogva ölelem meg őket. Megtették helyettem azt a lépést, amire én sosem lettem volna képes egyedül. - Szeretlek titeket!

***

Három hónap telt már el a turnéból, és minden egyes percét imádtam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen is lehet az élet, de Andy számára ez egy hatalmas kaland, amit végre tényleg élvez, mivel én is itt vagyok vele. Sosem felejtem el, hogy mennyire döbbenten állt előttem, amikor leszaladt a színpadról, majd nem messze a lépcsőtől megpillantott. Könnyes szemekkel rohantam oda hozzá és ugrottam a karjaiba, aminek köszönhetően nem sok kellett hozzá, hogy elveszítse az egyensúlyát, de sikeresen megtartott mindkettőket.

- Minden rendben? - ölel át hátulról, miközben egy puszit nyom a nyakamra.

- Persze - fordulok meg karjaiba - csak arra gondolok, hogy holnap már otthon leszünk és újra láthatom anyát, meg a többieket - mosolygok rá.

- Nekem is hiányoznak, de sokkal könnyebb elviselni az ő hiányukat, mint a tied - dönti az enyémnek a homlokát. - Szeretlek!

Mosolyogva nyomok egy puszit a szájára, majd ölelem a nyakát miközben szemeibe nézve mondom ki én is a bűvös szót.

- Tudom, hogy anyáéknak meglepetés lesz az érkezésünk, de azt hiszem nem csak az... hanem valami mást is közölnünk kell velük. Egy hete késik... - suttogom az ajkára, majd a reakcióját várva nézek a szemeibe, amik csillognak. Pillanatokon belül kap a karjaiba, majd csókol meg, amit én boldogan viszonzok.

Végre teljes az életem. Azzal vagyok, akit szeretek. Olyan családom van, aki bármit megtenne értem. De ami a legfontosabb végre úgy érzem, hogy élek. Élek, mert ő velem van.

The end...

Sziasztok! Hát itt lenne az utolsó rész. Visszatekintve nagyon örülök, hogy annak idején belekezdtem ebbe a történetbe, hiába voltak az elején kételyeim, hiszen úgy látszik mégis megérte. Remélem nektek is annyira tetszett, mint nekem. Örülök, hogy sokan velem tartottatok és biztattok, mivel ez nekem sokat jelent. Mint már említettem, azok akik szeretik Andyt, hamarosan egy új sztorival jelentkezem, ami hosszabb lesz ettől és a részek is kétszer ilyen hosszúak lesznek, ha nem több. Az Asshole 2017.04.14. veszi kezdetét. Remélem várjátok! További szép estét!

19.FEJEZET

Goodbye

Brandonon végig látni lehetett, hogy irtó dühös Andyre. Igaz, hogy nem csinált semmi rosszat, igazából csak nekem akart jót azzal, hogy nem jön oda hozzám egyből, de akkor is miatta sírtam, abban a pár percben újra a padlóra kerültem, mint évekkel ezelőtt, ismét neki köszönhetően. Az öcsém részben megértette, hogy miért nem jött egyből utánam, de attól még benne az maradt meg, hogy miatta sírtam.

- Steph, Brandon, gyertek ide! - kiált anya a konyhából.

Sóhajtva fordulok vissza az első fokról, majd indulok el a konyha felé. Az öcsém éppen akkor ér az ajtóhoz amikor én, ezért egymásra nézünk, mintha azt szeretnénk kideríteni, hogy mi akarhat anya, de mindketten megvonjuk a vállainkat, ezzel egymás tudtára adva, hogy fogalmunk sincs róla.

- Brandon ne néz ilyen ijedten nem csináltál semmit sem - nevet fel anya. - Egyszerűen csak kíváncsi vagyok milyen volt a sátorozás, mivel már két napja itthon vagytok, de még nem igazán volt alkalmunk beszélgetni. 

- Ahhh... - mordul fel Brandon. - Én már azt hittem, hogy csináltam valamit, éppen próbáltam visszaemlékezni vajon mi lehetett az te pedig csak azt akarod kideríteni, hogy milyen volt a sátorozás?

- Tudod mit szeretnék igazából kideríteni, kisfiam? - néz a szemeibe anya. - Az igazán érdekelne, hogy miért morogsz mióta visszajöttetek, valami biztosan történt azon a helyen, de nem akarjátok elmondani, én pedig szeretnem minél hamarabb megtudni - jelenti ki.

- Miért nem kérded meg Stephaniet? - pillant rám, mire megforgatom a szemeim.

Hát igen azóta kicsit feszült a hangulat közöttünk, mert én pontosan úgy viselkedem mintha minden rendben lenne, pedig engem is nagyon bánt, ami ott történt.Igaz hamar megoldódott a helyzet, de azért míg élek bennem lesz az emléke. 

- Brandon, már mondtam, hogy semmi bajom - sóhajtok fel. - Tudom, hogy aggódsz értem és megmondtad neki, ha miatta szenvedek majd, akkor nem fog érdekelni, hogy a haverod-e vagy sem, megvered, de jól vagyok. Én kezdtem el a játékkal, és ő csak azért nem engedett, mert tudta, hogy hamarosan el kell mennie, és ki tudja mikor látom újra.

- Az engem egy cseppet sem érdekel - szorítja ökölbe kezeit. - Miatta sírtál legalább húsz percet, ő pedig csak nézte. Kit érdekelnek a hülye szabályok, ha a szerelmed sír? Megmondom én, senkit, de ő mégsem rohant utánad egyből, pedig ezt kellett volna tennie.

- Ugyan már Brandon, ha engem nem zavar akkor te miért nem tudod túltenni magad rajta? - csattanok fel.

- Mert nem akarom, hogy újra eltűnj miatta - vágja rá. - Utoljára is miatta léptél le, kár tagadni és évekig nem jöttél haza, tehát ne mond nekem, hogy ne aggódjak ezen, mert nem fog menni - néz a szemeimbe, majd sarkon fordul és kilép a konyhából.

Tehát az öcsém attól fél, hogy újra el fog veszíteni, ha esetleg összeveszek Andyvel? Persze benne van a pakliban, de már nem vagyok kislány, ha vissza tudtam jönni ide, akkor képes lennék úgyis itt maradni, ha Andy már nem lenne az életem része. Ezt valószínűleg mélyen Brandon is tudja, csak benne van a múlt emléke, amikor elmentem és aztán hosszú ideig nem jöttem vissza.

- Tehát az a baja, hogy veszekedtetek Andyvel? - szólal meg halkan anya, akinek a jelenlétéről eddig meg is feledkeztem.

- Nem veszekedtünk - fordulok fel. - Csak történt egy apró félreértés, és kicsit kiborultam, mivel nem voltam teljesen józan, de minden oké. Szeretem őt és ő is engem, ezt mindenki tudja, még ő is csak attól fél, hogy elveszíthet, amire én eddig nem is gondoltam. Egyszer sem fordult meg a fejembe, hogy mit érezhetett amikor elmentem - suttogom.

- Meglátod meg fogja érteni és akkor lenyugszik, csak adj neki még egy kis időt. Hidd el, alig telik el pár nap és rájön, hogy ő az, aki rosszul viselkedett nem pedig te - biztat anya. 

***

Már alig van pár napunk, amíg vége a nyárnak és Andynek útra kell indulni. Nem akarom elengedni, félek, hogyha elmegy, akkor elfelejt vagy kiszeret belőlem, ha nem fog minden nap látni. Attól tartok, hogy elveszítem, ha elengedem, viszont tudom, hogy neki ez az élete én pedig nem állhatok elébe. Az éneklés is fontos neki, nekem pedig el kell ezt fogadnom, hiszen szeretem. Ki fogom bírni azt a pár hetet, amíg nem láthatom, mert tudom, hogy amikor csak ideje lesz hazajön hozzám, vagyis ebben bízom. Azt akarom, hogy ez legyen a valóság és remélem most az egyszer így is lesz. 

- Mind gondolkodsz ennyire - simít végig az oldalamon Andy, - Percek óta csak bámulod a kezeinket. Ugye nem arra gondolsz, hogy mi lesz egy hét múlva, amikor én már nem leszek itt? - kérdi szomorúan.

- Nem várhatod el tőlem, hogy ne foglalkozzak vele - sóhajtok fel. - Nem megy. Tudod nekem ilyenben még nem volt részem, és normális, hogy félek tőle és attól is, hogy fogom kibírni azt, hogy nem látlak nem érhetek hozzád...

- Bogyó - lágyul el a hangja - ne csináld ezt, nem akarlak szomorúnak látni, még itt vagyok - simít végig az arcomon. - És akkor is itt leszek, ha már turném lesz. Minden nap beszélünk majd és ígérem, hogy amint időm engedi meglátogatlak, bár még mindig nagyon örülnék ha velem jönnél - teszi hozzá halkan.

Erről már nem egyszer beszéltünk. Igazság szerint ezer örömmel mennék vele, csak én azért jöttem haza, hogy a családommal legyek, nem pedig azért, hogy lelépjek Andyvel pár hét után. Bár biztos vagyok benne, hogy mindketten megértenék, de én nem akarok az a személy lenni, aki megváltoztatja a döntését egy pasi miatt. Andynek pedig el kell fogadnia, hogy nem mehetek vele. Baromira hiányozni fog, és lehet később megbánom a döntésem, de most ezt érzem helyesnek. 

- Ezt már megbeszéltük - sóhajtok fel. - Tudom, hogy azt szeretnéd, ha veled mennék, én is örülnék neki, de a családommal akarok lenni - nézek csillogó szemeibe.

- Megértem - nyom egy puszit a számra. - Tudod, hogy sosem szakítanálak el tőlük, de szeretlek és utálom, hogy itt kell hagyjalak egyedül, mikor csak most kaptalak vissza.

- Én akkor is itt leszek, amikor visszajössz, és ugyanonnan folytatjuk majd, ahol most abbahagytuk, ezt megígérhetem - bújok hozzá. 

Semmit sem mond csak maga alá fordít, majd az ajkamra tapad. Teljes testével hozzá simul, miközben én szorosan karolom át a nyakát, hiszen minden pillanatot ki akarok használni, amíg csak lehetséges. 

- Ha most bemegyek és ti dugni fogtok az a látvány életem végéig kísérteni fog álmomban - hallom meg az öcsém hangját az ajtóm elől. Andy legurul rólam, majd felül, miközben én is ezt teszem. - Nem akarom tudni, hogy mi történt itt mielőtt bejöttem, de az biztos, hogy nem csak ültetek - jelenti ki. 

- És ebben teljesen igazad is van - vigyorog rá Andy.

Anyának igaza volt tényleg csak pár nap kellett neki és már el is felejtette, hogy miért sír a nővére az erdőben. Megbékélt a helyzettel és belátta, hogy nekem volt igazam. Egy ilyen baromság miatt nem szabad feszült hangulatot kelteni az egész társaságban. Sírtam egy kicsit, majd helyre is jöttem nem igaz?

- Hát mivel a szobámba nem lehetett hallani a nővérem nyögéseit, biztosan nem mentetek még bele - vonja meg a vállát, mire én elhúzom a szám.

- Brandon! - dobok neki egy párnát. - Most komolyan, nem is hallatszik! - morgom.

- Aha, azok a falak nem olyan vastagok, mint ti azt gondoljátok, ezt megsúgom nektek. Sőt... 

- Komolyan ebbe akarsz belemenni? - vonom fel a szemöldököm. - Tudod, nem csak te hallod, ha éppen dugunk, hanem én is téged... szóval jobb lenne, ha befognád a szád, mielőtt nekem járna el anyának.

Brandon dühösen néz rám, miközben Andy felkuncog. Hát igen a testvéri szeretet mindennél fontosabb.

- Van egy olyan érzésem, hogy ezt már úgyis tudja - motyogja - de most nem is ez a fontos...

- Hanem?

- Ha hagynátok, hogy befejezzem a mondatom, akkor mindjárt megtudjátok - sóhajt fel. - Téhát, mivel pár nap múlva elmész a többiekkel arra gondoltunk, hogy szervezünk egy kisebb bulit a házba, anya már benne van - teszi hozzá, mielőtt megkérdezhetném. - A többiek hoznak piát, kaját, neked meg csak el kell jönni. 

- Néha nem is olyan rosszak az ötleteid kisöcsi! - vigyorgok rá.

***

Most még csak a szűk baráti kör tartózkodik a lakásban, miközben a zene hangosan dübörög, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz ez sokáig így, főképpen ha Brandon már kitette a falára, hogy bulit tart. Elég egy két, egy üzenet, egy poszt és a buli híre máris elterjed, aminek köszönhetően majd teli lesz a ház emberekkel, akik hallottak a buliról, csak nem voltak meghívva.

Szerencsére anya nincs itthon, ugyanis átcuccolt Andyékhez az éjszakára, mivel tudta, hogy mi lesz ebből a buliból. Meg persze neki holnap be kell mennie dolgozni, ahogy nekem is, csak ebben annyi a különbség, hogy az én műszakom délután kezdődik, míg az övő reggel.

- Hányan tudnak már a buliról, Brandon? - kérdi tőle nevetve Zoe.

- Azt hiszem elég sokan, viszont van egy olyan érzésem, hogy ez hamarosan ki is derül, mivel már biztosan úton vannak.

- Sosem tanulod meg, hogy ne tégy említést a buliról, ha nem akarod, hogy olyanok is betoppanjanak, akiket nem is ismersz - forgatom a szemeim.

- Nézd a jó oldalát - hajol a fülemhez Andy. - Ha sokan lesznek, akkor nem kell a barátainknak végignézni, ahogy dolgokat csinálunk.

- Dolgokat? - pillantok felé.

- Igen, dolgokat, de most nem kell semmi rosszra gondolni - vigyorodik el. 

Két óra múlva már teli a ház részek barátokkal és ismeretlenekkel. Én éppen Zoeval tombolok az egyik számra, amikor két kart érzek meg magamon. Vigyorogva fordulok meg, majd ölelem át a nyakát, miközben ő szorosan magához húz. Ajkát a nyakamra nyomja, hol lágy puszikkal elhalmozva a bőröm, hol pedig apró szívásokkal.

- Hogy fogom kibírni azt a négy hónapot nélküled? - sóhajt fel.

- Neked könnyebb dolgod van, téged majd lefoglalnak a koncertek, de én mivel foglaljam le magam, számomra az idő sokkal lasabban fog telni, mint neked - adom a tudtára. 

- Valahogy mindketten átvészeljük, ne aggódj. Szeretlek.

A buli hajnalig tartott. Ahhoz képest, hogy a fél társaságot nem ismertük elég jó volt a hangulat, sőt nagyon jó. Az időm nagy részét Andyvel töltöttem, de persze a barátaimra is szakítottam pár percet, hiába mondták azt, hogy megértik, hiszen pár óra múlva elmegy. Az a pár óra már letelt, már csak percek vannak hátra, én pedig úgy ölelem, mintha az életem múlna rajta, miközben ő lágyan simogatja a hátam. Még nem sírok, nem is akarok, de baromi közel állok hozzá. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar letelik ez a nyár. Hiszen amikor azt szerettem volna, hogy az idő repüljön, akkor mindig lassan telt, viszont most az egyszer, amikor azt szerettem volna, hogy kétszer annyinak tűnjön, elszaladt ez a pár hét.

- Ugye nem fogsz sírni? - kérdi halkan.

- Most nem - suttogom a pólóját markolva - de azt nem ígérhetem meg, hogy akkor sem fogok, amikor felszálsz arra a buszra - teszem hozzá.

- Nem akarom, hogy miattam légy szomorú - húzódik el tőlem, majd dönti homlokát az enyémnek. - Itt leszek neked, bármikor felhívhatsz, vagy meglátogathatsz és én is jövök, amikor csak tudok. Nehezemre esik másodjára is lelépni, de most tudom, hogy te biztonságban vagy és azzal is tisztában vagy mit érzek irántad.

- Szeretlek - nézek szemeibe. - Ígérd meg, ha szembemész egy bombázóval nem fogsz lecserélni rá.

- Bogyó -  nevet fel. - Számomra csak egyetlen bombázó létezik és az a személy itt áll előttem, ezért nem kell aggódnod. Nem foglak lecserélni, mert nekem csak te kellesz - csókol meg. - Szeretlek.

Duda hallatszódik, ami azt jelenti, hogy itt van érte a busza, így még egyszer szorosan megölelem, majd egy utolsó csókot váltunk, ki tudja mennyi időre... Szemeim már könnyesek, de előtte erősnek mutatom magam. Az ajtóból még visszanéz, majd egy csókot dob, amit én mosolyogva kapok el. Mire egyet pislogok már eltűnt és a busz is elindul, én pedig kint állok a kertünkben, könnyes szemekkel, miközben a távolódó járműt nézem.

Sziasztok! Ahogy ígértem itt az új rész, és hamarosan az utolsó is érkezik. Remélem tetszett a történet és szívesen olvastátok, mert én imádtam írni. Ti mit gondoltok mit tervezek az utolsó részbe? Kíváncsi vagyok a véleményeitekre! Köszönöm a biztatást és az olvasókat! További szép estét!

18.FEJEZET

Painful game

Másnap reggel enyhe fejfájással ébredek. A szorosan tartó karoknak köszönhetően egyből beugrik mit csináltunk az éjszaka a takaró alatt, aminek következtében pír szökik az arcomra. Nem hiszem el, hogy tényleg engedtem neki. Le kellett volna állítsam! Ezzel csak az a baj, hogy amikor az ember ittas, akkor nem igazán olyan akaratos, ha arról van szó, hogy elvegye magától az örömöt, csak ezért engedtem meg neki. Viszont azt halálosan komolyan mondtam, hogy még vissza fogom neki adni. Nem találtam ki még hogyan, de még van rá pár órám. Csak remélni tudom, hogy őt is annyira kínozni fogja a dolog, mint engem. Viszont annak örülök, hogy az öcsém semmivel sem tud szívatni, ugyanis mindenre emlékszem.
- Ugye már nem vagy zavarban az este miatt? - könyököl fel Andy mellettem, majd az arcom meglátva elneveti magát. - Ugyan már Steph, ez semmiség volt a többiek nem is tudnak róla, szóval ne érezd magad hülyén semmi sem történt, aminek nem kellett volna megtörténnie.
- Te könnyen beszélsz, nem te voltál az, akinek vissza kellett magát fognia, miközben mindenki őt bámulta... de nem baj, ezt  ma visszakapod szívi, ebben biztos vagyok.
- Alig várom, Bogyó - hajol fölém, majd nyom egy csókot a számra. - Lehet, hogy merész cselekedet volt, de azt nem mondhatod, hogy nem élvezted, sőt szerintem még a lebukás félelme is fokozta az örömöd - vigyorog rám pimaszul.
- Én azt egy szóval sem mondtam - sóhajtok fel. - Csak... én nem igazán vagyok ilyesmihez hozzászokva. Tudod mi évekig barátok voltunk és persze beszéltünk dolgokról, de nem ilyenekről, egyszerűen számomra a tegnap azt hiszem kicsit sok volt. Viszont nem szeretném, ha a közelembe visszafognád magad, téged szeretnélek megismerni minden vele együtt járó dologgal - nézek a szemeibe.
Annak ellenére, hogy már napok óta együtt vagyunk még mindig zavarban érzem magam, amikor ilyen dolgokról kell vele beszélnem, bár, ahogy én látom őt ez egy cseppet sem zavarja. Vigyorogva mászik fölém, majd hajol közel az arcomhoz, mire én kezeim gondolkozás nélkül kulcsolom össze a nyaka körül.
- Tudod, miért nem tudtam ellenállni a kísértésnek? - kérdi, mire kicsit megrázom a fejem. - Ha nem mocorogtál volna annyit álmodban az ölemben ülve, akkor simán kibírtam volna, míg kettesben leszünk, de amikor három órán keresztül csak izgattál nehezemre esett türelmesnek lenni veled, szóval nem csak neked kellett visszafognod magad az este folyamán - dönti homlokát az enyémnek - hanem neked is.

***

Nem gondoltam volna, hogy részben én vagyok a hibás a történtek miatt, viszont ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy meg akarom őt leckéztetni és ha ehhez így kell felöltöznöm, akkor megteszem. Miközben ettünk Zoe végig engem nézett, innen tudom, hogy nem fogom megúszni azt a bizonyos beszélgetést, de sebaj, túléltem már rosszabbat is, ezt is sikerül majd.

- Gyere, sétáljunk egy kicsit - lép mellém majd néz a szemeimbe. - Ugye nem bánod, ha egy kicsit elrabolom? - tekint Andyre.

- Ha épségben visszahozod, akkor nem - vonja meg a vállát.

- Így lesz - biccent felé, majd újra rám néz.

- Ugye tudod, hogy  sorozatgyilkosok is ezt mondják, mielőtt kinyírnák az áldozatukat - nézek rá mérgesen.

- A vallatásba még senki sem halt bele - nevet fel - és különben is, Zoe sosem bántana téged. Szeret és tisztában van azzal, ha valami történik vele, akkor azt ő sem éli túl.

Nem tudom elhinni, hogy ilyen nyugodt miközben tudja, hogy Zoe miről akar velem beszélni. A pasikat miért nem zavarja a nyilvános "szex"? Miért van az, hogy csak én érzem magam kínosan főképpen most, hogy tudom minden részletet el kell majd mondanom, különben ő fog majd találgatni és valószínűleg az sokkal zavarba ejtőbb lenne, mintha én mondanám el, hogy mi is történt valójában.

Már percek óta sétálunk egymás mellett, miközben végig magamon érzem a tekintetét, de én még egy szót sem mondtam.

- Ó, ugyan már Steph, te is tudod, hogy nekem is volt már ilyenben részem, nem kell ennyire zavarban érezned magad - kuncog fel a mellettem sétáló lány. - Tudod miért hívtalak félre?

- Remélem nem azért, hogy beavassalak a részletekbe - motyogom.

- Dehogyis - legyint. - Azzal én már tisztában vagyok. Megujjazott, nem nagy dolog - mondja lazán. - Én azért hívtalak félre, hogy elmondjak neked egy két dolgot Andyről. Az elmúlt pár hónapban, amióta ti nem találkoztok, én láttam őt és beszéltem is vele, de ezt tudod. Tudom, hogy régen beszéltetek erről is, de Andy már nem az a visszafogott fiú, aki volt. Sokkal merészebb és nála ez apróság, tehát nem szeretném, ha meglepetésként érne, ha esetleg még történne valami köztetek, ami számodra még új. Ismerlek és tudom, hogy téged ez csak furán érint, de egyáltalán nem zavar, viszont nem szeretném, hogy meglepetésként érjen, ha még lesz rá alkalom - vonja meg a vállát.

Tisztában vagyok vele, hogy Andy más lett az idő teltével és mélyen elrejtve magamban, talán már akkor is tudtam, hogy nem lesz egy visszafogott fiú, viszont azt nem értem, hogy ezzel mit akar elérni Zoe. Ne lepődjek meg, de hiszen úgyis megfogok, mivel nem számítok majd rá ebben biztos vagyok. És különben is, ha valakit szeretsz, akkor mindennel együtt elfogadod őt, nem akarsz rajta semmit sem megváltoztatni, sokkal inkább te alkalmazkodsz hozzá egy bizonyos határig, minthogy elveszítsd. És ha ő benne van ezekbe a dolgokba, akkor én is benne leszek.

- Igen, meg lepődtem, valószínűleg minden alkalommal meg fogok majd, de én szeretem őt, és bár kínosan érzem magam, de a tegnapit én is élveztem. Nem tudom, hogy teljesen józanon is így gondoltam volna abban a pillanatban, de akkor így volt. Még mindkettőnknek új a dolog, és próbáljuk feszegetni a határokat, de ha róla van szó, nálam egyetlen egy határ van. Sosem hagyhat el, a többit el tudom viselni, de azt nem.

- Szinte gondoltam, hogy ezt fogod mondani, csak gondoltam jobb ha szólok arról, hogy mit tudok - vallja be.

Visszafele sétálva eldöntöttük, hogy nem fogjuk hagyni, hogy a fiúk uralkodjanak fölöttünk, így a büntetés már nem csak Andynek szólt, hanem mindenkinek. Mindenki ismeri azt a játékot, amikor az egyik fél nem érintheti meg a másikat, különben veszít. Eddig ezt velünk játszották, de most fordul a kocka, és nem mik leszünk azok, akik nem érhetnek hozzájuk, hanem ők nem érhetnek majd hozzánk... és mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kikészítsük őket.

***

- Ugyan már lányok - nevet fel Greg. - Ti sem gondoljátok komolyan, hogy számunkra ez kihívás lesz. Hiszen van piánk, vagy akár aludhatunk is, amíg le nem telik az idő.

- Úgy gondolod? - vonom fel a szemöldököm. - Szerintem ezt mi nem fogjuk hagyni - rázom meg a fejem. - Egy szóval sem mondtuk, hogy tisztességesen fogunk játszani. Mindent megtesszük annak érdekében, hogy mi nyerjünk. Hiszen mi bármit megtehetünk veletek, míg ti nem érhettek hozzánk - vonom meg a vállam. - Azt hiszem mind élvezni fogjuk, igaz lányok?

- De még mennyire! - vágja rá Zoe.

Mivel kint már kezdett sötétedni a fiúk tűzet gyújtottak, mi pedig zenét tettünk a kocsiba, majd olyan hangosra vettük, hogy hallani lehessen. Mire visszaértünk, majd mindenki kezében ott volt a kezdő pia, vagyis a sör. A lányokkal már abban a pillanatban tudtuk, hogy a játékunk nem lesz valami hosszú tartalmú, hiszen így biztosan nem fogják sokáig bírni. De persze azt senki se gondolta, hogy én még éjfél után is játékba leszek. 

Teljes testemmel az övének vagyok dőlve, de ő hozzám sem ér. Kezeit az ölében tartja összekulcsolva és a többiekkel beszélget. Azt hittem, hogy ez számára lesz kínzás, de arra sosem gondoltam, hogy számomra is. Hiányzik az érintése, az ölelése, a testének meleg. Van egy olyan érzésem, hogy azért szeretném végre legyőzni és élvezni őt, mert nem kis mennyiségű ital van bennem. Utálom, hogy amikor én átölelem, ő maga mellett tartja a kezeit. Azt akarom, hogy visszaöleljen.

- Haver, én már akkor feladtam volna, amikor levette a pólóját - szólal meg Greg.

- Ugyan már, mindenki tudta, hogy pár perc és visszaveszi, mivel fázni fog - jelenti ki lazán. - Ismerem, hogy tudjam csak azért csinálja, hogy veszítsek, tehát ezeknek a trükköknek nem fogok bedőlni.

- Nem gondoltam volna, hogy egyszer én fogom ezt mondani, de néz rá - mutat rám Zoe - hiányzol neki, nem veszed észre, hogy szenved, mert már órák óta szinte figyelmen kívül hagyod?

- Ti hoztátok a szabályokat most viseljétek a következményeket is.

Gondolkozás nélkül állok fel, majd sétálok arrébb tőlük. Őt akartam büntetni, erre magamnak sokkal nagyobb fájdalmat okozok. Nem értem, hogy miért viselkedik így, hiszen más pasi, ha a barátnője félmeztelenül sétálna a többiek előtt, akik között fiúk is vannak, már rég kiakadt volna, de ő figyelmen kívül hagyta, Ebben a pillanatban nem tudom eldönteni, hogy tényleg szeret vagy csak megjátszotta, hogy megkapjon pár menetre.

Szemeimbe könnyek gyűlnek, amint szép lassan lecsúszok egy fa tövébe. Hallom, hogy abbamaradt a beszélgetés és nem egy tekintetet érzek magamon, de senki se jön utánam, hogy megnyugtasson. 

Nem tudom, hogy mióta ülhetek itt amikor lépteket hallok közeledni. Már nem sírok, percekkel ezelőtt abbamaradt. Érzem, hogy az illető szorosan előttem áll, de én nem bújok ki a biztonságot nyújtó takarásból. Nem akarom tudni, hogy ki jött ide, hogy megnyugtasson. De elég meghalljam a sóhajtását egyből felismerem ki tartózkodik előttem. Amint karjait körém akarja fonni elhúzódom, aminek következtébe felmordul.

- Ugyan már Bogyó, csak engedd, hogy megöleljelek és megmagyarázzam - próbálkozik újra, de én már túl fáradt vagyok a megakadályozására.

- Miért mondtad azt, hogy szeretsz, ha ez nincs így? - kérdem tőle remegő hangon, mire izmai megfeszülnek.

- Miről beszélsz? - kérdi döbbenten

- Ha tényleg úgy szeretnél, ahogy mondtad, akkor nem engedted volna, hogy elmenjek.. még az utolsó pillanatba is abba bíztam, hogy visszarántasz magadhoz, de nem tetted.

- Annyira buta vagyok - puszil a hajamba. - Nem azért nem állítottalak meg, mert nem szeretlek. Igaz figyelmen kívül hagytalak és tényleg úgy is viselkedtem, mintha semmit sem jelentenél számomra, de Steph három hét múlva én turnézni megyek, és azt a három hetet ki akarom használni, de ha most veszítek, akkor egy hetem kárbavesz - suttogja. - Végig téged néztelek az elmúlt húsz percben, Ha valami hülyeséget készültél volna tenni, akkor leszarva a szabályokat rohanok ide, de abban bíztam, ha elmondom az okát miért nem teszem meg, akkor megérted.

Teljesen kiment a fejemből, hogy már csak három hét maradt. Így már sokkal világosabb miért nem rohant egyből utánam, de attól még mindig mardos a fájdalom.

- Tudhatnád, hogy egyetlen játékszabály sem olyan fontos, hogy ne feküdjek le veled, ha tudom, hogy már kevés időm van abból, hogy kiélvezzem azt, hogy minden nap láthatlak - suttogom a nyakába, mire szorosabban ölel magához. - Szeretlek!

- Én is téged, ebben sose kételkedj - húzódik el tőlem, majd fogja kezei közé az arcom. - Ha még egyszer azt mered gondolni, hogy nem szeretlek, akkor nagyon megharagszom rád. Mindennél és mindenkinél fontosabb vagy számomra, ezt meg kell jegyezned - dönti homlokát az enyémnek. - Menjünk vissza mielőtt az öcséd még ennél is jobban ki akar majd nyírni, mert miattam sírtál - néz a szemeimbe.

- Várj - kapom el a karját, amikor fel akar állni - előbb csókolj meg - kérem tőle, mire mosolyogva tapasztja ajkát az enyémre.

Sziasztok! Meghotam a következő részt, már csak két rész van hátra, ami a napokba ki fog kerülni. Remélem tetszeni fognak. Sajnálom, hogy eddig nem volt rész, csak szesszióban nem olyan könnyű időt szakítani bármire is. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!