6.FEJEZET

Awkward 

 

Kezdem kicsit unni, hogy ahányszor csak eltervezem, hogy a mai nap folyamán nem találkozom semmilyen zavaró tényezővel, biztosra vehetem, hogy a nap minden egyes percében valahol bele fogok botlani, ha tetszik, ha nem, de ami a legrosszabb, hogy ez, akkor is megtörténik, amikor éppen semmit sem döntök el magamban. Karma. Más már nem igazán jut eszembe az elmúlt három napról. Ha nem nálunk találkoztam vele, akkor a boltban, ha nem a boltban, akkor a városban, valahol mindig megjelent, és én kezdem kicsit azt érezni, hogy követnek, pedig a francba is tudom, hogy nincs így, egyszerűen csak olyan személy vagyok, aki vonzza a bajt. 

Az elmúlt napokban próbáltam felidézni a történteket, de persze ezzel sem jutottam semmire, még mindig nem tudom, hogy mit történhetett, amiről én megfeledkeztem. Unalmamban, amikor a szobámban rejtőztem, ahová tudtam, hogy nem fog bejönni még utána is olvastam pár dolognak. Néha elnyomjuk az olyan emlékeinket, amik fájdalmat okoznak nekünk, így kezdem azt hinni, hogy jobb is, ha nem emlékszem semmire sem, mivel lehet, hogy csak kiborulnék tőle, arra pedig semmi szükség. 

- Ezt nem hiszem el! - vágok egy párnát a velem szemben lévő falhoz. Barndonnak muszáj hajnali tízkor zenét bömböltetni a mellettem lévő szobában. Az egy dolog, hogy a gondolataim miatt nem tudok aludni, de így ha valahogy sikerülne is kizárnom őket, képtelen lennék visszaaludni és az én szervezetemnek, minimum 12 óra alvásra van szüksége vagy nyűgös leszek, ami ma tuti, hogy elő is fog jönni, hiszen nem igazán aludtam többet 6-nál. Morogva dobom le magamról a takarót, majd pattanok lábakra és indulok ki a szobámból, egyenesen a mellettem lévőbe. - Brandon! - ordítom el magam. - Megtennéd, hogy nem ebben az órában basztatod ezt a zenét? - pillantok a velem szemben levő öcsémre, aki csak vigyorog rám, majd oldalra néz, mire én összeráncolt szemöldökkel pillantok ugyanabba az irányba. - Hát ez csodás - motyogom az orrom alatt. A zene hirtelen lehalkul, így már nem kell ordítozni, ahhoz, hogy megértsük egymást. - Köszönöm, én most megyek aludni...

- Legközelebb - köszörüli meg a torkát a fekete hajú volt barátom - ha felöltözve gyere át - néz végig rajtam, mire arcom forróság önti el. Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán itt találom, meg sem néztem, hogy mi van rajtam, hiszen tudom, hogy az öcsémet nem igazán érdekli, de jobban belegondolva talán meg kellett volna néznem, és nem csak egy bugyiba és felcsúszott toppba átvágtatni ide.

- Ne bámulj már - húzom lejjebb a toppom, de ezzel csak azt érem el, hogy többet mutasson a dekoltázsomból. - Komolyan? - fordulok Brandon felé. - Neked is muszáj úgy nézned, ahogy, hiszen a nővéred vagyok a francba is - túrok a hajamba.

- Lehet, hogy a nővérem vagy, de én meg pasi - vonja meg a vállát. - De ne aggódj, sosem izgulnék fel tőled, még drogos állapotban sem, nem vonzódom a... mármint hozzád és ez sosem fog megváltozni.

- Minden lány ezt akarja hallani, de értem mire céloztál öcsike, de ahogy látom csak te vagy vele így, ebben a szobában - morgom. - A barátnőd előtt is ezt csinálnád? - mordulok rá.

- Nem csinálok semmit - emeli fel a kezeit.

- Mondogasd csak magadnak, de én nem vagyok vak, és most pofa be, és azt a szar vissza ne kapcsoljátok, mert nem állok jót magamért - fordulok meg, majd vágtatok át a saját szobámba.

Mielőtt még becsapnám a saját szobám ajtaját, hallom, hogy az öcsémből kitör a röhögés. Aha, tényleg nagyon vicces volt az előző szituáció. Komolyan, a volt legjobb barátod, akinek csaja van, úgy bámul, mintha még sosem látott volna ezelőtt így, pedig ez egyáltalán nem igaz. Sokszor voltam már előtte hiányosabb öltözékben is, de ez sosem zavarta, engem viszont most nagyon is, amikor úgy nézett, mintha fel akarna falni a szemeivel. A hideg is kiráz tőle, és ez azért baj, mert nem rossz értelemben.

Utálom, hogy minden után még most is képes vagyok ezt érezni a közelében. Olyan rég láttam utoljára személyesen. Az ember azt hiszi, hogyha valakit nem látsz és kizárod az életesből, akkor megszűnnek az érzések. Aha, de csak hisszük, ugyanis ahhoz nem elég néhány év, ha te magad még mindig fontosnak tartod őt. Tegyen bármit egy személy, ha te fontosnak tartod, akkor az is fog maradni, történjék bármi. Számomra Andy itt van. Bármennyire is szeretném azt mondani, hogy leszarom és nem érdekel, nem tudom, mivel a szívem mélyén egészen más valamit akarok, mint az agyamban. 

***

- Brandon, megmondtam, hogy nincs kedvem menni! Miért olyan nehéz ezt felfogni? - nyögök fel. - A múltkor is rossz vége volt.

- Steph, magadnak hazudsz - sóhajt fel. - A múltkor pedig egyáltalán nem volt rossz vége. És hidd el, hogy nem foglak békén hagyni, míg nem mondsz egy elfogadható indokot.

- Azt miért nem elég elfogadható, hogy nem tartozom oda? - vonom fel a szemöldököm.

- Mert ez hülyeség! - csattan fel. - Te nem azért nem akarsz jönni, mert nem éreznéd jól magad a társaságban, hanem, mert Andy is ott lesz, vele nem akarsz találkozni, nem pedig a többiekkel, akikkel régen jóban voltál. Ők várnak téged és nem hiszem, hogy szeretnéd őket cserbenhagyni, mint a múltkor. Nem azért jöttél ide vissza, hogy apácaként élj kedves nővérkém - forgatja a szemeit.

- Nem megye! - emelem fel a hangom. - Igen, ő is benne van az indokomban. De a francba is, Brandon, szerinted én a közelében akarok lenni és nézni, ahogy ő már továbblépet, miközben én még nem? Semmi kedvem ezt bámulni... én képtelen vagyok elfelejteni azt, ami volt és tudod mit nem is akarom, mert azok életem legszebb emlékei, de most, hogy itt van és tudom, hogy az a négy év és az előtte lévő egy hét kibaszott szar volt, csak szenvedek, ha látom és abból köszi szépen, de nem kell.

- Álljon meg a menet - emeli fel az ujját. - Te azt hiszed, hogy túltette magát azon, ami volt? Mondd csak, neked az agyad gondolkodó része a világ másik felén maradt? Ő nem tette túl magát rajtad. Az, hogy barátnője van és kívülről boldog, mióta jelenti azt, hogy belül is? Megértem, hogy szar Juliettel látnod, mivel úgy érzed, hogy átvette a helyed, de ő a barátnője Steph és te sosem voltál az. Megbántott, igen megértem, hogy dühös vagy rá, de még fontos neked és ezt a vak is látja, csak te túl makacs vagy ahhoz, hogy ezt beismerd és adj neki még egy esélyt, amiben biztos lehetsz, ha megkapja nem fogja elbaszni, mint az előzőt...

- Miért véded ennyire? Mi a francot tudsz te, amit én nem? - nézek a szemeibe. - Úgy beszélsz, mintha te biztos lennél benne, pedig mindenki pontosan tudja, hogy a jövőt nem lehet megjósolni, ahogy eltervezni sem! Mit tudsz, amit én nem? Mondd el, mondd el, hogy megértsem Brandon! - parancsolom.

Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy anyának más dolga akadt, mert biztosan nem örülne, ha a mi üvöltözésünket kellene hallgassa órákon át. Nem igazán szoktunk veszekedni, de amikor Andy jön fel akkor nem egy véleményen vagyunk és érzem, hogy valamit titkol az én öcsikém, amivel nagyon fel tud húzni, mert hiába kérem, sosem árulja el nekem.

- Nézd, tudom, hogy szarul esik az, hogy mellette is kiállok nem csak melletted, de meg kell értened, hogy te nem tudsz mindent és nem is adsz neki esély megmagyarázni, szóval ne várd el, hogy csak melletted álljak, mert ha meghallgatnád, ha engednéd, hogy mindent elmondjon, amit gondol, akkor már rég nem kellene ezen veszekednünk. Abban igazad van, hogy én tudok valamit, amit te nem, de ne várd, hogy megosszam vele, mert az nem az én dolgom és nem is fog megtörténni, míg Andy nem akarja, hogy megtudd!

- Menjetek mindketten a pokolba! - állok fel. - Nem fogom meghallgatni, nem érdekel, amit mondani akar! Leszarom! Csak hagyjatok már békén... - suttogom.

- Én nem foglak ezzel zaklatni, ha végre abbahagyod a hisztit és nem akarsz majd minden találkozót elfelejteni, mivel te nem akarsz a közelében lenni. Ha leszarod, akkor simán eljöhetsz és találkozhatsz a régi ismerőseiddel és bulizhatsz. Tudod, hogy hol a határ, hiszen nagylány vagy, de akkor tartsd is be és minden rendben lesz.

- Ha azt mondom, hogy elmegyek, akkor leszállsz rólam? - sóhajtok fel, megadóan, mire bólint. - Jó, legyen, csak ne beszéljünk róla és ha lehet, ne engedd, hogy ő hozzon haza még egyszer.

- Gyanús vagy te nekem - gondolkodik el. - Jól érzem, hogy te emlékszel arra a reggelre, vagy csak a képzeletem csal? - vonja fel a szemöldökét, mire megdermedek. - Hát persze, hogy emlékszel - csapja össze kezeit. - Másra is? 

- Ha emlékeznék másra is, akkor nem lennék ilyen kibaszott feszült - csattanok fel. - Annyit tudok, hogy vele aludtam, mint régen, mást semmit...

- Na jó, ha ezt elárulom neked azzal semmit sem mondok, hiszen ha ezt tudod, akkor ez nem lesz nagy szám. Te kérted meg aznap, hogy maradjon veled. Éppen távozni akart, miután lefektetett téged, de te elkaptad a kezét és arra kérted, hogy maradjon veled, így kerültetek egy ágyba, bár ő valahogy nem tudja, hogy te tudsz erről...

- Jó színésznő vagyok - motyogom. Tehát én kértem meg rá. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom tenni részegen, bár ha nagyon mélyre ások, akkor sejtettem. Hiszen fontos nekem, szeretem, biztonságban érzem magam vele, és mindig az ő karjaiban aludtam el a leghamarabb. - Ne mondd el neki, hogy tudom, jó?

- Utálok titkolózni, de legyen. Most az egyszer nem mondok neki semmit, de tudd, hogy örülne, ha tudná, hogy tudsz róla.... bár kicsit zavart is lenne a közeledben, de örülne.

- Kösz - suttogom, majd levágom magam a kanapéra. - Nem igaz, hogy ezt pont tőled kérdezem, akinek valószínűleg már a válaszát is tudom rá, de most csak te vagy itt - vonom meg a vállam. - Szerinted mit kellene tennem?

Persze, tisztában vagyok, hogy ebből a kisebb veszekedésből Brandon véleményét már hallottam erről, és valószínűleg nem fog tetszeni, amit mondani fog, de meg akarom hallgatni, anélkül, hogy közbeszólnék. Ő itt volt ebben a négy évben, és valami csoda folytán jóba lett a tőle jó pár évvel idősebb pasival, aminek egyszerre örülök és nem is. Andy jó ember, csak így Brandon miatt, nekem is el kell őt viselnem ebben a három hónapban.

- Őszinte leszek Steph, és neked nem fog tetszeni, de hallgass meg és gondolkozz el rajta. Először is, le kell nyugodnod, majd meghallgatnod, amit mondani akar. Biztosan fájni fog és ki fogsz tőle borulni, de meg kell hallgatnod, mert fontos, hogy mindent tudj és ne csak annyit, amennyit a te fejed kitalál. Szerintem, én a helyedben nem engednék el egy olyan barátot, mint ő, még akkor sem, ha ennyi fájdalmat okozott nekem... hiszen, annál sokkal több boldog pillanatotok volt, amit sajnos nekem is végig kellett néznem, de mellette boldog voltál és minden mosolyog őszinte volt, viszont mióta itt vagy és mosolyogni láttalak egyik sem volt az... hallgasd meg, majd dönts el és ne félj attól, hogy újra megbánthat, hiszen ha nem próbálod meg sosem tudod, hogy mi történt volna, ha kibékülsz vele.

- Még gondolkodom rajta, de nem ígérek semmit, hiszen tudod, hogy milyen vagyok... sosem leszek az a személy, aki először teszi meg az első lépést egy kapcsolat újjáépítésében, hanem inkább az utolsó. Neki kell próbálkoznia és kibírnia a visszautasításaim, ha lesz értelme...

- Ő nem fogja feladni a próbálkozást, de erre már neked is rá kellett volna jönnöd. Addig fog harcolni, míg vissza nem szerez, mivel nem csak neked fontos, hanem te is neki, ezt biztosan mondhatom - mosolyog rám. - Hétre légy kész, és nincs kifogás!

- Jó - vágom rá, majd felállva indulok el a szobámba, hogy készüljek a csodás esti programomra, amire semmi kedvem elmenni, hogy ismét együtt lássam őket és a közelében legyek. Fájdalmas, én pedig nem akarok több fájdalmat érezni. Éppen eleget szenvedtem már az elmúlt években, nem akarok most is.

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszett! Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat. Következő héten nem ígérek nektek részt, mivel pénteken bankettem van, szombaton reggel ballagásra megyek, de még meglátjuk. További kellemes estét!