2016. május 8., vasárnap

3.FEJEZET

"How can I carry on, carry on without you?"

Arra ébredni, hogy valaki az ajtódon dörömböl nem a legkellemesebb érzés, főképpen nem úgy, hogy alig aludtál valamit az éjszaka folyamán. Feljebb húzom magamon a takarót, abban reménykedve, hogy végre abbahagyja az az átkozott személy a zaklatást és rájön, hogy nem fogod neki kinyitni az ajtót. De nem. Miért is válna be? Az túl nagy kérés lenne, hogy szombaton hagyjanak aludni, főképpen a tegnapi nap után, valami csoda történt volna, ha ez teljesül, de hát már előre tudtam, hogy nem fog. A családban rajtam kívül mindenki korán kel, csak én vagyok az a személy, aki szeret délig aludni és lustálkodni. Nyögve húzok egy párnát a fejemre, hátra sikerül kizárni a hangokat, de nem jön össze, mivel egyre hangosabban veri az ajtómat, csoda, hogy még nem esett ki a helyéről.
- Megtennéd, hogy kinyitod az a rohadt ajtót, mielőtt eltöröm a kezem? - hallom meg a barátnőm hangját. - Tudom, hogy már ébren vagy, erre minden ember felkel, szerintem még a szomszédban is hallják - adta a tudtomra, de én továbbra sem mozdultam. - Rendben, akkor közlöm Andyvel, ha beszélni akar veled, akkor az ablakodon kell bemásszon, amit mindketten tudunk, hogy meg is tenne.
Szemeim azonnal kipattannak. Lelökve magamról a takarót, indulok el az ajtó felé, mit sem törődve azzal, hogy valószínűleg úgy festhetek, mint egy élőhalott, tárom ki. Arra számítottam, hogy a barátnőm nem lesz egyedül, de meglepetésemre mégis egymagába áll az ajtóm előtt.
- Tudtam, hogy ezzel ráveszlek, hogy kikelj az ágyadból, és kinyisd nekem az ajtót - vigyorog elégedetten, majd lép be a szobámba.
- Ugye tudod, hogy ez nagyon nem volt szép, és nagyon megharagudhatnék rád? - vonom fel a szemöldököm. - De nem fogok, mivel fontos vagy nekem, de még egyszer Andyvel ne viccelődj, mert kurvára nem vagyok vevő az olyan viccekre.
- Megértettem - mosolyog rám, de abban a mosolyban van valami, amitől kiráz a hideg. - De most nézz a hátad mögé - biccent felém.
Dühösen nézek rá, hiszen már most tudom, hogy ki áll a hátam mögött. Semmi kedvem már kora reggel szembenézni vele, de úgy látszik muszáj lesz, mivel a barátnőm csak egyre jobban vigyorog, én pedig érzem, hogy közelebb lépnek hozzám, amitől én automatikusan hátrálok. Mit sem törődve vele, hogy csak egy póló és bugyi van rajtam pördülök meg, majd pillantom meg a zaklatómat, aki pont úgy néz, mintha most lépett volna ki egy magazinból, már hajnalok hajnalán. Legszívesebben ráparancsolnék, hogy azonnal húzzon innen, vagy legalább gombolja be az ingét ne csak az utolsó két gombot, mint minden normális ember, de meg sem tudok szólalni. Zavarban érzem magam, ezért még hátrálok pár lépést, majd felnézek rá, mire találkozom a vigyorgó arcával.
- Mitől lettél ennyire zavarban? - kérdi vigyorogva.
- Most keltem fel - mutatok végig magamon. - És nem vagyok zavarban, csak még félig kurvára alszom és azt hittem, hogy csak viccel azzal, hogy te is itt vagy és erre megjelensz, tudod nem vagyok felkészülve az ilyen pillanatokra, három perccel az ébredésem után - morgom.
- Még mindig semmit sem változtál - neveti el magát, figyelmen kívül hagyva, amit mondtam neki. - Reggelente még mindig morcos vagy és kócos. 
- Ha valami nem tetszik, akkor el lehet menni - mutatok az ajtóra - sőt megparancsolom, hogy hagyd el a szobámat és felejtsd is el, hogy merre kell jönni ide - nézek rá, majd újra az ajtóra.
- Tudjátok gyerekek, azt hiszem ehhez már csak kukoricára lenne szükségem, hogy jobban élvezzem - adja a tudtunkra a barátnőm. 
- Igazán vicces vagy - fordulok felé. - Kimentél már? - kérdem továbbra is attól a személytől, aki még mindig mögöttem áll.
- Brandon mondta, hogy nem jó ötlet feljönni, bár ezt magamtól is tudom, viszont tartani fogom a szavam - jelenti ki. - Este te is velünk jössz, és nem nem fogadok el nemleges választ, ne miattam tedd, hanem azért, hogy végre szórakozz egy kicsit, mint az összes huszonéves. 
- Egy, úgy fogod tartani a szavad, mint legutóbb is, nincs rá szükségem. Ne próbálj meg valami olyanért küzdeni, amit már az elején elvesztettél - jelentem ki. - Kettő, eszem ágába sincs elmenni a fellépésedre - fintorodom el. Nem gondolom komolyan a szavaim, de az a baj, hogy az az álca, amit felvettem már olyan erős, hogy tök nyugodtan képes vagyok a szemébe hazudni. - És szoktam szórakozni, a nap minden egyes percében, amikor nem kell téged látnom - kacsintok rá, majd újra az ajtó felé mutatok. Egy utolsó pillantást vet a barátnőmre, majd sarkon fordul és elhagyja a szobám. - Most pedig ki foglak nyírni - adom a tudtára.
- Én egy szóval sem mondtam neki, hogy jöjjön fel. Meglehet, hogy itt volt, de külön megkértem az ő érdekében, hogy maradjon lent, ne rám haragudj ezért - emeli fel védekezően a kezeit Zoe. - Tudod, hogy bírom Andyt, de azt nagyon nem, amit veled tett és kijelentettem, hogy ne jöjjön, de ő makacs és el akarja érni a lehetetlent, amit látom már neked is a tudtodra adott.
- Nem fogok neki megbocsájtani - csattanok fel. - Eszem ágába sincs, csak úgy elfelejteni az összes múltban történt dolgot. Leszarom, hogy ő mit akar, én már döntöttem és nem fog meggyőzni, hogy rosszul tettem, mert tudom, hogy számomra az e legjobb.
- Mi lenne, ha becsuknád az ajtót, hogy ne hallja miről beszélünk - emeli fel egy kicsit a hangját Zoe. - Biztos vagyok benne, hogy van Brandon vagy ő hallgatózik - vonja meg a vállát.
Hatalmas léptekkel indulok el az ajtó felé, majd vágom be azt, amibe még a kerete is beleremeg. Simán kinézem belőle, hogy valamelyikük hallgatózik, de azért egy részem még mindig bízik abban, hogy tudják mi az a magánélet, és nem próbálkoznak meg ilyen gyerekes dolgokkal.
- Tisztában vagy vele, hogy köztetek rohadtul pezseg a levegő, minden egyes másodperc elteltével pedig csak nő az ereje? - kérdi tőlem.
- Ki akarjuk nyírni egymást, semmi más közünk sincs a másikhoz. Mármint ő lehet, hogy helyre akarja hozni a dolgokat, de mindketten tudjátok, hogy ez sosem fog megtörténni, legyen bármilyen fontos nekem, nem engedem a közelembe a magam érdeke miatt. A közelébe gyengének érzem magam, és nem akarok az lenni, és ezt csak úgy érhetem el, ha nem engedem, hogy közel kerüljön hozzám. 
- Higgy, amit akarsz, de nem hiszem, hogy képes leszel neki sokáig ellenállni. Köss belém, ha tévedek, de ha jól emlékszem neki te sosem tudtál hosszú ideig nemet mondani. Mindig elérte, amit akart és valamiért kétlem, hogy most nem így lenne, hiszen annak ellenére is, hogy megbántott ő az, akire szükséged van és ezt is tudod, hiába nem mondod ki hangosan.
Hát persze, hogy tudom, hiszen az éjszaka nagy részében azért nem aludtam, mert nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy szükségem van rá, annak ellenére is, hogy ő az, aki a legjobban megbántott. De egyben ő az egyetlen, aki tudja mit kell mondani és tenni, hogy jobb kedvem legyen. A francba is olyan szoros volt a kapcsolatunk, hogy még mindig képes lennék benne bízni, ha egyszer beengedem ők a falak mögé.
- Mi lenne, ha nem beszélnénk ilyesmiről? - ülök le mellé, majd magamhoz ölelem a párnám. - Különben hová kellene nekem este mennem? - vonom fel a szemöldököm.
- Gondolom tegnap már hallottad, hogy fel fog lépni egy bár megnyitóján, ami ma lesz - bólintok. - Gondolom ott akarja, hogy légy... de mielőtt még rávágnád, hogy te sehová sem mész, ahol ő is ott van, hallgass meg. Ne miatta gyere, szard le... gyere azért velünk, hogy szórakozz. Hidd el nekem, hogy jó lesz. Szórakozunk egy kicsit és piálunk, mint régen. Nem fogod megbánni, ezt megígérhetem.
- Szóval menjek én is veletek, és mutassam meg neki, hogy minden oké velem, hogy leálljon arról, hogy helyre akarja hozni a múltat?
- Nem tudnád róla meggyőzni, hogy minden oké, mivel ismer téged. Akik ismernek látják, hogy elnyomsz magadban valamit, de nem mondanak semmit, ő viszont mindenkinél jobban látja, hiszen ha lehet ilyet mondani még az anyukádnál is jobban ismer - adja a tudtomra halkan, mintha félne a reakciómtól. 
- Mi a fenét kell oda felvenni? - kérdem tőle, mire mosoly kúszik az arcára, majd a szekrényem felé veszi az irányt.
Zoe hamar lelépett, mivel még neki is készülnie kell, és a barátjával is randija van előtte, így nagy nehezen rávettem magam, hogy lemenjek a konyhába valami kajáért és egy jó adag kávéért. A lépcsőn lefele jövet szembe mentem a bátyámmal, aki éppen az udvarra tartott, éppen csak odapillantottam, hogy ki állhat ott és várhat rá annak ellenére, hogy már volt egy sejtésem. Andy, még szép, hogy ő, de szerencsére ő nem vett engem észre. A konyhában anyával találkoztam, akivel egy jót beszélgettem, evés közben. 
- Te is mész velük este? - kérdi anya, miközben elém tesz egy bögre kávét, amit hálás mosollyal köszönök meg neki.
- Nem nagyon van más választásom, mert úgyis tennem kell valamit, ha már újra itt vagyok, nem ülhetek bent egész nap a szobámba - vonom meg a vállam - de mielőtt még felmerülne benned, hogy esetleg miatta megyek gyorsan felejtsd el, csak szórakozni akarok a barátaimmal.
- Semmit sem mondtam - védekezik.
- Persze, még semmit, de tudod ismerlek már annyira, hogy tudjam mikor szeretnél valamit mondani, amire én nem biztos, hogy készen állok - jelentem ki. - De szerintem nekem jobb lesz, ha felmegyek és készülök, ugyanis nincs is olyan korán, mint ahogy én azt hittem és már alig maradt pár órám elkészülni - vakarom meg a tarkóm.
Amint felérek egyből a fürdőbe veszem az irányt. Ledobom magamról a ruháim, majd a zuhanyzóba állok és megengedem a vizet. Ha több időm lenne, akkor órákon át áztatnám magam alatt, de sajnos már így is nagy esélye van, hogy el fogok késni a készülődés miatt, mivel fogalmam sincs, hogy melyik bőröndbe mit pakoltam. Egy törölközőt csavarva a testemre lépek ki, majd állok a tükör elé. Vizes hajam másodpercek alatt fésülöm meg, majd borzolom egy kicsit össze, hogy ne álljon olyan egybe és indulok a szobám felé.
Hamar megtalálom a fehérneműt, így gyorsan magamra is kapom a darabokat, majd a ruhám kutatására indulok. Egyszerűen imádom, amikor semmi sincs a helyén és fogalmam sincs, hogy hol kellene keresnem. Minden egyes bőröndöt feltúrok, majd az utolsóban találom meg, amit keresek. Nem is én lennék, ha nem így történt volna. Egy fekete rövidnadrágot kapok magara és egy kicsit átlátszó fehér lenge toppot. Az ágyam mellett lévő bakancsomba bújtatom lábaim, majd a sminkes cuccommal indulok vissza fürdőbe. Fekete tus, szempillaspirál, egy kis szájfény és már kész is vagyok. Kicsit lehet, hogy egy csövesre hasonlítok, de mindig ilyen volt a stílusom és ezen semmi sem fog változtatni.
- Ugye kész vagy, Steph? - lép ki a szobájából az öcsém. - Jól nézel ki - néz rajtam végig.
- Köszi, öcsi - vigyorgok rá. Mindig is utálta, ha így nevezem, de én imádom őt idegesíteni, szóval nem fogom abbahagyni, mivel ő semmit sem tud rám akasztani, ami bántó lenne. - Igen, kész vagyok.
- Akkor menjünk - sóhajt fel. - A többiek már ott vannak, csak én voltam olyan kedves és megvártalak téged is.
- Megtisztelő - hajlok meg előtte - de te vezetsz - adom a tudtára.
- Mindjárt gondoltam - forgatja meg a szemeit. - Gondolom te inni akarsz, de remélem tisztában vagy vele, hogy én is fogok, szóval nem én leszek az, aki hazakocsikázz majd téged - kacsint rám.
Alig telik el tíz perc és már meg is érkezünk. Emlékszem, hogy régen ennek az bárnak a helyén egy kávézó állt, ami a kedvenceim közé tartozott, de mára már kicsit átépítették. Az ajtón belépve egyből megcsap a piha és a cigifüst szaga. Elfintorodva haladok előre a tömegben, sosem szerettem, amikor keveredik ez a két csodálatos méreg... bár azt nem mondom, hogy külön-külön nem szeretem őket, de nem egy bezárt helyen, ahol alig van levegő. A színpadtól nem messze lévő asztalnál pillantom meg a többieket, így nagy léptekkel közeledünk feléjük, már amennyire az emberek engedik.
- Kitettél magadért - ölel magához Zoe.
- Bulizni jöttünk, akkor miért ne - kérdem vigyorogva. - Na hol a piám? - kérdem tőle.
- Most érkezik - érkezik egy hang a hátam mögül. Egy szemforgatás kíséretében állok arrébb, majd foglalok helyet a barátnőm mellett és üdvözlöm Greget, akivel még mindig boldog pár alkotnak. - Tessék - adja a kezembe, amit egy biccentéssel köszönök, majd a számhoz emelem és egyből lehajtom a pohár tartalmát. - Ha így folytatod, hamar ki fogod magad ütni - adja a tudtomra Andy.
- Nem vagy az apám, hogy megmond mit csinálhatok és mit nem - emelem rá a tekintetem. - Ennyi piától semmi bajom sem lesz - húzom mosolyra a szám.
- Én előre szóltam, ezt ne felejtsd el - válaszolja majd helyet foglal a barátnője mellett. 
Meglepetten veszem tudomásul, hogy alig negyed órája érkeztünk, de már most kétszer annyian voltak, mint az érkezésünkkor. Bárki is lett a tulaj, annak biztosan nagy sikere lesz. Egyik percben csak azt veszem észre, a harmadik köröm után, hogy Andy feláll, majd a színpad felé közeledik. Gondolom most jön ő. Juliet az első, aki feláll és úgy fordul, hogy tisztán lásson mindent, majd a többiek is követik, így végül én is kötelesnek érzem magam rá.
- Minden oké? - kérdi tőlem Brandon.
- Ne aggódj értem, ittam már többet is és akkor is jól voltam, ez még semmi - vigyorgok rá.
A színpadon egy harminc év körüli pasi jelenik meg és üdvözli a népet, biztosan ő lehet a tulaj. Két perces beszéde után, hívja fel maga mellé a sztárvendéget, aki nem más, mint Andy. Miután a hapsi lement a színpadról és Andy átveszi a helyét, elkezdődik a dal. Azt gondoltam volna, hogy valami vidám számmal indít, de úgy látszik nagyot tévedtem. Sokkal inkább egy lassú és szomorú számmal. Akaratom ellenére és figyelni kezdem a szövegét, hiszen amiért rá haragszom az nem azt jelenti, hogy nem szeretem a zenéjét.
- But I'll survive, the loneliest nights won't give up the fight - énekli, én pedig akaratom ellenére is nehezebben veszem a levegőt. Igazából nem is tudom, hogy mitől érzem azt, hogy van valami üzenete ennek a számnak, de képtelen vagyok kiverni a fejemből. - We've come to an end I'll miss you my friend... How can I carry on, carry on without you?
Észre sem veszem, hogy a számnak vége, az ébreszt fel, hogy körülöttem mindenki tapsol, én pedig dermedten bámulom a színpadon álló fiút. El kell tűnnöm innen, amíg még egyben tudom magam tartani, kétlem, ha tovább hallgatnám, akkor nem bőgném el magam. Ha nem ittam volna, akkor nem kerültem volna soha ilyen helyzetbe, de most úgy látom, hogy muszáj eltűnnöm legalább pár percre.
- Megkeresem a mosdót - suttogom Zoe fülébe, majd elindulok a hatalmas tömegbe. 
Két perc elteltével, már a pulton támaszkodom és a tükörképem bámulom, ahogy gyorsan kapkodom a levegőt. A francba is, lehet, hogy elmenekültem, de ez még nem azt jelenti, hogy a hangjától is, hiszen most is tisztán hallom.
- Broken pieces will fall apart promises will tear down the trust find a reason to give your heart but I'll find a reason for us...
- Nem! - helyezem a kezeim a füleimre. -  Nem akarom hallani - suttogom magam elé bámulva.
Tudom, hogy nem maradhatok itt végig, ezért erőt véve magamon megyek ki a folyosóra, majd döntöm a hátam a falnak. Már nem hallom a hangját, ami kicsit megnyugtat. Ám, amikor kinyitom a szemeim és egy felém közeledő, sötét alakot pillantok meg a frász jön rám.


Sziasztok! Igen megint ihletrohamom volt, pedig ma már ha jól számolom összesen több, mint hatezer szót írtam, de sebaj. Remélem tetszett a rész! Most viszont már tényleg ez az utolsó, a következő jövőhét hétvégéjén érkezik, addig ne számítsatok rá, mivel azt nem akarok elsietni. Ötletek, hogy mi lesz benne? Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! További szép estét!

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Alig várom hogy Steph megadja magát Andynek.
    Imádom a történetet!
    Remélem Andy furikázza haza Stephany-t.

    Várom a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Addig még várni kell egy kicsit, de valószínűleg az is lejön egy nap, vagy ki tudja mit tervezek?!
      Örülök, hogy tetszik!
      Az is kiderül a kövi részben, amit már olvashatsz is!

      Evelyne xx.

      Törlés
  2. Szia! Valamiért nem látom a chatedet, csak egy szürke sávot, de benne vagyok a cserében, nálam már kint is vagy. Köszönöm szépen.

    Blogom: http://tiltottgyonyorskyjensen.blogspot.de/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen tudom, néha szarakodik és nem jelenik meg, fogalmam sincs, hogy miért, de már mindkét blogod kint van!

      Evelyne xx.

      Törlés